Az első rész végén azt ígértem, hogy kifejtem, ki azok az emberek, akik látszólag szívükön viselik a lefogyasztásunkat, és azt, hogy mire számíthatunk idén, a ducik évében. Kezdjük akkor az előbbivel.
Az utóbbi 10-15 évben világszerte hatalmas iparág szakosodott arra, hogy lefogyassza az embereket; soha nem látott ám mesterségesen generált igényt kielégítve ezzel. Vagyis a 90-es évek előtt is voltak torna kazetták, fitnesz klubok, ilyen-olyan fogyasztószerek, de igazán világméretűvé csak pár éve vált a karcsúságért folytatott üzlet. Helyesbítek, nem a karcsúságért, hanem annak illúziójáért jött létre az az iparág, ami ezzel foglalkozik. Mert nem lehet mindenki karcsú. Ezt vagy elfogadja valaki, vagy nem. Mondhatjuk azt is, hogy átverés az egész, mert megpróbálják mindenkivel elhitetni, hogy lehet olyan, mint a magazinokban szereplő modellek, a hollywood-i színésznők, vagy a szappanopera-sztárok. Csak azt nem kötik az orrunkra, hogy ők mitől néznek ki szinte idegesítően tökéletesen. És egyáltalán kik azok az Ők?
ŐK nagyon sokan vannak, és szépen összedolgozva érik el, hogy szarul érezd magad a bőrödben. Az előző részben leírtam, mitől hízik a társadalom. Ha úgy vesszük, hízlalják őket, majd elérik, hogy emiatt szerencsétlennek érezzék magukat, de felkínálják a vágyott vékony alak elérésének lehetőségét, annak minden kellékével együtt, instant formában, egyszerűen elérhetően. - Itt megint bejön a kényelem faktor, ami valamiféle kábítószerré lett már, mert az emberek azonnal ráharapnak, ha valamiért nem kell szinte semmit csinálni, mégis megkapják. - Vagyis az alaphelyzet, hogy valaki (legyen az illető nő, mert főként rájuk van kihegyezve a dolog) kövér, és elhiszi magáról, hogy ettől értékcsökkent a társadalom számára, tehát le akar fogyni. Azon nem kell gondolkodnia, hogyan kezdjen hozzá, hiszen nap mint nap tömény adagokban kapja az arcába a fogyókúrás alternatívák tömkelegét. Ha bekapcsolja a tévét, több órán át nézheti a napi 5 perces tornával tökéletes alakot eredményező kondigépek, csodatabletták, krémek, diéták áradatát, sokszor ismert arcokkal, előtte-utána fotókkal, dietetikusokkal, megkérdőjelezhető orvosokkal alátámasztva. Vagy kinyitja a kedvenc oldalait a neten, legyen az szinte bármilyen, de főleg nőknek szánt tartalmú; színes, villogó bannerek szúrják ki a szemét a legújabb fogyókúrás módszereket reklámozva, ha pedig netán ezek elkerülik a figyelmét, nagy felugró ablakok teszik fel a nagy kérdést: fogyni akar? Naná, hogy az egyszerű, akciós megoldás is mellékelve van. De lépjen csak ki az utcára, ahol az óriásplakátok is hirdetik a forradalmi módszereket,vagy rendeljen ebédet, ahol a fitnesz menü nemhogy nem hízlal, de egyenesen fogyaszt, nem beszélve a női magazinokról, melyek hasábjain már alig marad hely más témának, mert ha esetleg nem lenne benne elég diétareklám, a cikkek is nagy számban erről szólnak. Szóval választási lehetőség van bőven, csoda, ha valakiben nem fogalmazódik meg a fogyásra való igény...
A fogyókúra nagyon nagy üzlet a gyógyszergyáraknak is. Megszámlálhatatlan mennyiségű készítmény kapható, amelyek többsége csodás fogyást ígér, csak győzzük pénzzel. Az orvos ha valami bajunk van, 90%-ban a kövérséget okolja, még azt is el tudom képzelni,lehet, hogy nem itthon, de Amerikában pl., hogy ők írnak fel fogyókúrás szert, ami után jutalékot kapnak a gyógyszergyárakról. Aztán ott van az egészséges étkezés mánia, ami jó dolog is lehetne, ha nem az lenne az egészséges szó mögöttes tartalma, hogy sovány. És a végére a kedvenceim: az ábdét, az Atkins és a 90 napos diéta mozgalmak. Szerintem nincs nő, aki legalább az egyiket ne próbálta volna már több-kevesebb sikerrel.
Most beugrott az egyik most futó OTP reklám, amiben Hadházi László azzal poénkodik , hogy az apja cseppet sem finoman jelezte, hogy el kéne hagyni a családi fészket és a saját lábára állni, mire rájött, hogy a költözés nem lehetőség, hanem a túlélés feltétele. Nekem is ilyen érzésem van: a fogyókúra nem lehetőség, hanem muszáj! Elvárás lett. Személy szerint rengetegszer találkoztam azzal a jelenséggel, hogy az emberek a társaságban ferdén néztek rám, és ha a beszélgetés alkalmával szóba került a súlyom (valahogy úgy érzem, az emberek elvárják, hogy beszéljek róla, hogy ne érezzék magukat kellemetlenül a fejükben motoszkáló és az arcukra kiülő kérdés miatt: te mitől vagy ilyen kövér? és nem akarsz lefogyni? )szóval ilyenkor ha őszinte vagyok és elmondom, hogy én mindig kövér voltam, elég jól kijövök így magammal és nem tervezem, hogy változtatok a dolgon, akkor még furcsábban néznek rám, mert nem tudják elképzelni, hogy valaki így is jól érezheti magát a bőrében, szerintem le is rendezik magukban a kérdést annyival, hogy biztos lusta vagyok, vagy beteg. De ha azt mondom, hogy éppen fogyókúrázom, és esetleg be is biggyesztek pár idevágó szakkifejezést, tippet, új hírt a társalgásba, akkor szemlátomást megnyugszanak egy kicsit, és azt gondolják: hé, ez kövér, de legalább le akar fogyni. Szóval ha kövér vagy, akarj lefogyni legalább... BI-KA-SZAR! Vagy bullshit, kinek ahogy tetszik... Miféle elkorcsosult világ az, ahol válság idején, amikor szarul megy a legtöbb embernek, azt hallom több nőismerősömtől, hogy nem baj, legalább fogyok pár kilót... Lehet, hogy nincs mit enni, meg a számlák nem lesznek kifizetve, de legalább nem halok meg kövéren, és szép leszek a koporsóban, ha a családomnak lesz olyanra pénze... Persze nagyon elmentem a témától, de azért remélem, értitek, mi a problémám ezzel. Az, hogy valójában a kutyát nem érdekli a kövér embere egészsége, nem ezért folyik a csapból is, hogy fogyj le, hanem azért, mert sokmilliárdos bevételhez jutnak azzal, hogy te olyan akarsz lenni, amilyen nem vagy. Szóval nem kell mindent elhinni, amit látunk, hallunk az egészségmegőrzés jegyében, mert a legtöbbször üzleti érdekek állnak mögötte.
Hogy pozitívabb hangulatban folytassam, és egy kicsit meg is cáfoljam magam, lássuk, milyen pozitívumok álltak be a molett nők megítélésében. Drika kommentjében linkelt egy nlcafe.hu cikket, amely divatvilág perifériájáról a kellős közepébe helyezné a színesbőrű, ázsiai, és molett modelleket. Eddig ugye csak az lehetett modell, aki lehetőleg fehér és nagyon vékony, de ez a tendencia most már szépen lassan visszaszorul, és azok, akik nem jósoltak jövőt az olyan modelleknek, akik nem idolként, hanem igazi hús-vér nőként mutatják be a ruhákat, kénytelenek visszavonni a véleményüket, mint Lagerfeld. A cikk említi egy hazai divatszakmában dolgozók közösségi oldalát, melynek képviselője elég nagy hülyeségeket nyilatkozik a témában, és szerintem süt a kövérek utálata a szavaiból, nem is értem, miért szólaltatták meg, de az ő véleménye tükrözi a magyar szemléletet, nálunk még nem tartanak ott, hogy természetesnek, vagy legalább elfogadottnak tartsák a molett modelleket. Úttörőnek számít viszont a Sugarbird hazai divatmárka, mert Magyarországon elsőként döntöttek úgy, hogy a vásárlói igényeknek megfelelően XXL-es méretig bővítik az eddigi kínálatukat, és az új kezdeményezéshez Tóth Verát kérik fel modellnek. Nagy örömmel üdvözlöm az ötletet és alig várom a fotókat! Ezt tekinthetjük az első igazi reménysugárnak a hazai molett ruházat valódi divattá fejlődésében.
Élvezzük tehát a ducik évét, remélem, sok témát szolgáltat még nekünk 2010 :)
További bejegyzések a témában:
Komment(ek) :
Ezt a bejegyzést 91 X látták.
